Sentou Yousei Yukikaze


Nem ritka jelenség, mikor egy manga vagy anime játékadaptációja japánon belül marad, elég csak az Initial D, Wangan Midnight, vagy a Berserkre gondolni. Ezek jellemzően az aktuális PlayStation konzolra jelennek meg, ritkán akadnak olyan meglepő kivételek, mint az Xbox exkluzív Sentou Yousei Yukikaze. Az azonos című anime története a földön kezdődik, mikor az Antarktisz mellett megjelent tölcsérszerű átjáróból ismeretlen repülő tárgyak bukkannak fel, az pedig a közeli bázison tartózkodóknak hamar nyilvánvalóvá válik, hogy kommunikálni nem, rombolni annál inkább szeretnek.

Szerencsére az ENSZ vezetői se sokat teketóriáznak, és a légierőt bevetve nem csak visszaverik a hívatlan vendégeket, mielőtt lakott területeket érnének el, hanem követik is őket az átjáróba, aminek a másik végén egy zöldes atmoszférájú, két nappal rendelkező, de egyébként az emberi életre teljesen alkalmas bolygó várja őket. Ezen incidens óta több mint három évtized telt el, és bár akkoriban a tv is beszámolt róla, időközben eltusolták az ügyet, az átjárót természeti jelenségnek, míg a támadást átverésnek beállítva, így az emberek szépen lassan megfeledkeztek róla. 

Valójában a Fairy-re keresztelt bolygón szolgáló erők azóta is rendre megütköznek az idegenekkel, amiket JAMnek neveztek el. Mivel a legeredményesebben a légtérben tudtak fellépni ellenük, így kimondottan nagy prioritása van a jobbnál jobb vadászgépek kifejlesztésének, lévén hogy a JAM alakváltó mivoltából eredően mindig képes kellemetlen újításokkal szolgálni. A Fairy-re telepített hatalmas légibázis feladata az adatgyűjtés és elemzés mellett, hogy szemmel tartsák a JAM-t, mivel azóta sem jöttek rá, hogyan tudnák az átjárót bezárni – nem véletlenül állomásozik a túloldalon is folyamatosan néhány hadihajó.

Yukikaze (magyarul Hóvihar) egy viszonylag újabb, FFR-31 MR/D “Super Sylph” típusú vadászgép, nevét pilótájától, a magának való Fukai Rei-től kapta. Annyiban különbözik a többi géptől, hogy a fedélzeti komputert egy rendkívül fejlett mesterséges intelligenciával látták el, ám valószínűleg senki se volt tisztában a valós képességeivel. Mikor Rei olyan harci szituációba keveredik, amivel már nem tud megbirkózni, Yukikaze abban a pillanatban átveszi a teljes irányítást, ráadásul akkor is felismeri a JAM-t, ha az földi vadászgép formáját ölti magára – ezen tulajdonságával egyszerre kelti fel a légierő, és az ellenség figyelmét. 

Gonzo Studio által gondozott anime egy 2002 és 2005 között kiadott öt részes, komolyabb hangvételű OVA, ami bár jól megkoreografált légi csatákkal kényezteti a látóidegeket, közben sem a történet, sem a szereplők nem szorulnak a háttérbe. A 2003-as Sentou Yousei Yukikaze: Yousei no Mau Sora az első rész eseményeit igyekszik feldolgozni, több-kevesebb sikerrel. A félig az anime jeleneteiből, félig a játék grafikájával készült demóból összeollózott bevezető után egy kissé sivár menü vár minket, összesen hat opcióval. A Mission a történetes, a Tutorial a gyakorló, VS pedig a többjátékos (osztott képernyős) módot takarja.

Az Extra egy kissé csalóka, ugyanis semmiféle bónusz tartalomra nem szabad számítani, afféle arcade szabadrepülésnek felel meg, az Options beállításai kimerülnek a gombkiosztás, illetve a hangerő állíthatóságán. A küldetéses módon belül egy térképen ábrázolják, hogy miként is kéne lezajlania az adott bevetésnek, nem mellékesen japán mivolta ellenére meglepően sok az angol szöveg. Az Ace Combat sorozatban felvonultatott több tucatnyi vadászgéppel szemben itt a küldetés módban csak Yukikaze-val repülhetünk, illetve az említett szabadrepülésnél szemezhetünk a Fairy AirForce kevéske kínálatából. (kb. hatféle gép létezik) 

Cserébe választhatunk számunkra szimpatikus fegyverzet kiosztást, ami más-más hatótávolságú rakéták mennyiségében mutatkozik meg, állandó 1600 db lőszerrel. Most már tényleg csak egy rövidke töltési idő választ el minket, és végre repülünk.. öö.. mégse. A készítők valamiért jó ötletnek gondolták, hogy minden egyes alkalommal nekünk kelljen felszállni, ami alapesetben nem lenne akkora baj, erről majd egy kicsit később. Az első igazi gyomrost a grafika adja, ami még Dreamcasten is édeskevés lett volna, hát még a kraftosabb Xboxon. Kísértetiesen emlékeztet a nagyon régi PC-s repülőgép szimulátorokra, amiknél sokadlagos szempont volt, hogy jól is nézzenek ki.

Elmosódott textúrák, minimális domborzat, erős ködösítés… Egyedüli kivétel -az ilyen játékokban szinte kötelező- kanyonos repkedés, de annak a kidolgozottságára sem lehetnek különösebben büszkék. Tény hogy a Fairy sem a látványosságairól híres, mégsem egy kietlen sivatag, itt sajnos borzasztóan elnagyolták az ábrázolását. Mindezek tetejébe az amúgy sem kirívó képsebesség is egyre jobban köhögni kezd, ha háromnál több célpont jelenik meg egyidejűleg a képernyőn. 

Fel nem tudom fogni hogy ezt miképp sikerült elérniük a fejlesztőknek, amikor a platform gyakorlatilag egyetlen modern vadászgépes játéka, a premiercím AirForce Delta Storm kategóriákkal szebben néz ki, nagyobb látótávolság mellett sokkal több mindent mozgat meg egyszerre, és közben egy pillanatra sem akad meg. Érthetetlen! Egyedül Yukikaze kidolgozottsága nevezhető jónak. Míg a szereplők szinkronja, a zenék egy része, vagy a Super Sylph hangjelzései egy az egyben a sorozatból vannak átemelve (amiért jár a piros pont) addig a missziók alatti számok saját szerzemények, és sajnos meglehetősen monoton, unalmas mindegyik, bár így legalább jól idomulnak a rém egyszerű küldetések alá.

Többször előfordul, hogy meghatározott számú “valamit” kell lescannelnünk, (az animében hasonló se volt, itt meg nem kivehető, szóval tényleg fogalmam sincs, hogy mi lehet) a lényeg hogy a HUD által kijelölt területen belül maradva elhaladjunk mellettük, a fegyverzet eközben végig inaktív. Ennyi. A légi csaták sem túl érdekfeszítőek, ami talán betudható annak, hogy rakétáink szuper pontosak, szinte bármilyen távolságból célba találnak, az ellenfeleknek meg elég belőlük egy találat. Mindössze egyszer leszünk rákényszerítve a gépágyú kizárólagos használatára, de az se tartogat különösebb kihívásokat. 

Az állandó felszállásnak sem látom értelmét, mert ahogy elhagyjuk a kifutópályát, vált a képernyő, és az adott helyszínen találjuk magunkat, majd feladatunk végeztével vissza kell indulnunk a légibázis irányába. Ez esetenként annyit tesz, hogy repülünk a semmibe perceken keresztül, majd még a leszállópálya megpillantása előtt a játék nyugtázza a küldetés sikerességét, ami ekkor tekinthető befejezettnek. Teljesen felesleges időpocsékolás, remélhetőleg nem ezzel szerették volna kitolni a játékidőt, lévén hogy 14 pálya van összesen. Az irányítás meglepően jól sikerült, a rakéták, és célpontok között gyorsan és könnyedén lehet váltogatni, míg az ellenség rakétáit a valóságban is létező infracsapdával, a Decoy-al téríthetjük el, manőverezéssel nem megyünk sokra.

És sajnos ezzel ki is fújtak a pozitívumok, minden más tényleg nagyon silányra sikeredett. Amondó vagyok, hogy a Yukikaze többet érdemelt volna ettől a megvalósítástól, legalábbis nem hinném, hogy bárkinek tetszene az anime, vagy kb. bármelyik vadászgépes cím után. A Gonzo egy elég neves stúdió, nem hiszem hogy ne tudták volna leszerződtetni a veterának számító Namco-Bandait egy épkézláb játék erejéig.. helyettük a szimulátorokra specializálódott Aqua Systemre esett a választás, akik ezek szerint olcsóbban dolgozhatnak. Nagy kár. Ettől függetlenül a sorozatot bátran ajánlom mindenkinek!