Resident Evil: Operation Raccoon City


Bő tíz évvel ezelőtt, mikor még előfordult hogy esténként tv-t nézzek, félálomban volt szerencsém megtekinteni egy töltelék X-Akták epizódot, melyben Mulder és Scully ügynök egy női Dzsinn nyomába erednek. Na nem azért mert nekik is lett volna három kívánságuk! A hölgyemény megelégelve a sok száz éve tartó szolgálatot, meg az emberek önző viselkedését, nemes egyszerűséggel újraértelmezve -vagy épp szó szerint- kezdte teljesíteni gazdái kívánságát, ami rendszerint semmi jóhoz nem vezetett. Mindezt csupán csak azért meséltem el, mert az Operation Raccoon City pontosan egy ilyen megfontolatlan és elsietett kérés eredményének tűnik.

Elvégre mi más lehetne a sorozatot a kezdetektől fogva ismerő Resident Evil rajongó óhaja, mint visszatérni a legendás második és harmadik rész eseményeinek helyszínéül szolgáló Raccoon City-be, mikor még zombik, és az Umbrella brutális bio-fegyverei üldözték a kevés, ám annál elszántabb túlélőket? Esetleg mindez vegyítve a mai külső nézetes játékok megoldásaival? Az ORC mindezek nagy részét tálcán kínálja, mit több, az ismert történet főbb cselekményeit más megközelítésből igyekszik bemutatni, illetve kiegészíteni azokat.

Hasonló próbálkozásra már volt példa a Ps2 exkluzív Outbreak 1-2-ben, olyanra viszont még nem, hogy a vírus elszabadulásáért felelős cég kommandósai szemszögén keresztül éljük át a borzalmakat. A Wolfpack az egyik USS (Umbrella Biztonsági Szolgálat) hat főből álló elit csapata, akiket különleges megbízással küldenek a város alatt megbúvó létesítménybe. Amúgy a hat fő valójában csak négy, minden küldetés előtt ki kell választanunk, hogy melyik szereplővel, és -offline játszva- három AI társsal szeretnénk bevetésre indulni.

A karakterek előéletéről található egy rövid leírás, az hamar kiderül hogy szinte mindegyikük perverz módon örömét leli a gyilkolászásban, illetve hogy milyen szakterületen remekelnek – mindenesetre arra tippelnék, hogy a játékosok 90%-a úgyis az “aranyközépút” Vector mellett voksol, ha más nem mert neki van a legkirályabb felszerelése. Már a kezdeteknél összefutunk Hunk-al, az Alfa csapat vezetőjével, ő gyorsan átkereszteli a brigádunkat Delta csapattá, a feladatunk pedig mindössze annyi lenne, hogy segítsünk neki eljutni Dr. William Birkin laborjáig, mivel a cég nem nézi jó szemmel, hogy a doki másnak szeretné eladni az általa kifejlesztett G-Vírus mintáit.

Aki játszott a Resident Evil 2-vel, tudja milyen végeredménnyel zárult az akció, röviddel ezután az Alfa csapat tagjai fokozatosan leszakadnak tőlünk (ki így, ki úgy) mi pedig azonnali evakuálás helyett egymás után kapjuk az új feladatokat a főhadiszállástól. Ezek főleg az Umbrellára nézve kényes bizonyítékok megsemmisítésén, a kommunikációs csatornák szabotálásán, illetve az ellenséges fegyveres erők likvidálásán alapszanak. Mindeközben -a zombikon kívül természetesen- az életünkre tőrnek majd Hunterek, Tyrantok, vagy maga a Nemesis, összefutunk Leon S. Kennedy-vel, ráadásul olyan ikonikussá vállt helyeken is megfordulunk, mint a rendőrőrs.. Szinte már túl szép hogy igaz legyen, pedig igaz, de mégis a nosztalgikus emlékek lesznek az utolsók, amik felszínre fognak törni a játékosból..

A Capcom ebben az időszakban szinte minden erőforrását a 6. rész munkálataira fordította, így az alternatív múltidézés a viszonylag ismeretlen Slant Six-re maradt, akik ezidáig két hordozható, és egy nagygépes SOCOM-ot hoztak tető alá. A nagy japán kiadó, plusz megbízott kis nyugati fejlesztőgárda nem ismeretlen kombináció, a Konami így próbál évek óta kezdeni valamit a Silent Hill szériával, eddig jobbára eredménytelenül, igaz a 2012-es Downpour például meglepően kellemes lett.

Ugyanez már nem mondható el a szóban forgó produkcióról, a készítők valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag hozzányúltak minden olyan dologhoz, amihez nem igazán kellett volna. Ott vannak mondjuk kedvenc élőholtaink, akik már nem csak lassan csoszognak, hanem őrült módjára rohangálnak, rendszerint hordákban, újabb és újabb hullámokban. Szerencsére muníció, vagy fegyver utánpótlás mindig rendelkezésre fog állni, ám az egésznek teljesen olyan hatása van, mintha valamelyik Call of Duty zombi módjában hentelnénk a haverokkal – ami nem feltétlenül lenne baj, kivéve hogy itt mindez az egyjátékos kampányon belül történik.

Az irányításnál az 5. rész szolgál alapul, ezt egészítették ki a sokak által hiányolt mozgás/futás közben történő lövöldözéssel, újratárazással, plusz egy nem túl hatékony fedezékrendszerrel. Maga az akció azonban mégsem olyan zökkenőmentes, mint ahogy azt elsőre hinnénk – újfent minden derékmagasságtól nagyobb tereptárgy betonbiztos akadálynak számít, nem lehet felmászni, vagy átvetődni rajtuk. Általánosságban jellemző, hogy nem érdemes pontosan célozni, a fejre leadott lövések stophatása messze elmarad az eddig megszokottól, cserébe a végtagok csonkolhatók, bár ez jobbára csak az adott célpont feldühítéséhez vezet.

“Slaaaant Siiiix!!!”

Az AI vezérelt társak jelenlétében sincs sok köszönet, utasítani nem tudjuk őket, maguktól pedig a legritkább esetben csinálják azt, amit kéne. A robbantásszakértő Beltway mintha 30 másodperces időzítővel lenne ellátva, kb. ilyen gyakorisággal dobálja a kézigránátokat, ha indokolt, ha nem, ami egy zárt liftben, vagy szűk folyosón elég kellemetlen pillanatokat tudott szerezni. De a csapat medikusa, illetve virológusa (Bertha és Four Eye) időszerű segítségével sem szabad számolni. Ha már haldoklunk, közömbös arccal magunkra hagynak, amikor meg hozzávetőleg egy milliméternyi csík hiányzik az életünkből, zokszó nélkül elpazarolják az értékes EÜ vagy Antiviral spray-ket, utóbbi mellesleg a vírusfertőzés, és az azzal járó állapotromlást hivatott megállítani, mert bizony már ilyen is van.

A grafika elmarad a Capcom által hegesztett Resident Evil-ek színvonalától, néhány kreatúra újragondolása felettébb furcsára sikeredett, ugyanez elmondható a szinkronhangokról is, (amikor a Nemesis megszólalt, majdnem leborultam az ágyról) míg a zenéknél mintha időnként felsejlene egy-egy klasszikus téma, amiket úgyis elnyom majd a folyamatos fegyverropogás.. Felesleges tovább ragozni, az elsőre 5-6 óra alatt végigvihető Operation Raccoon City a jónak tűnő koncepció ellenére csak egy kimondottan gyenge, csalódást keltő próbálkozás lett, amiben igen nagy eséllyel sem a régi, sem az új részek rajongói nem fogják megtalálni a számításukat.