Land of the Dead: Road to Fiddler’s Green


Nem szeretem elrontani a meglepetés erejét, így amikor tudomást szereztem George A. Romero egyik zombis művének megjátékosításáról, ignorálva minden tesztet és pontszámot, rávetettem magam a Land of the Dead: Road to Fiddler’s Green-re. Persze utólag mindig okosabb az ember, pedig első hallásra kimondottan impozáns a recept, hisz ahol gonosz élőholtakat kell irtani, ráadásul fps köntösben, az olyan rossz nem lehet. A történetet egy Jack nevű farmer szemszögéből fogjuk átélni, aki teljesen egyedül, békésen tengeti mindennapjait a tanyáján. Ám egy nap beüt a krach, az áram elmegy, a telefon elnémul, ráadásul az udvar látképét is kiegészíti egy mozdulatlanul ácsorgó ember.

Ekkor vehetjük magunkhoz az irányítást, ami egyébként rögtön jól kézre áll, talán karakterünk forgolódása lassabb kissé a megszokotthoz képest. Amint kiérünk, hogy kérdőre vonjuk az amúgy csuromvér betolakodót, az hörögve, kinyújtott karokkal megindul felénk, vélhetően nem egy kis ölelgetésre vágyik. Na, ha már horror alapokon nyugvó játék, én azért vártam volna valami bejátszás-féleséget, ahogy Jack szólítgatja a háttal álló idegent, beindul egy sejtelmes, vészjósló zene, majd ahogy elkezd megfordulni, a kamera ráközelít hősünk elszörnyedő arcára… áh, minek.

Rögvest új feladatot kapunk – végezzünk a betolakodókkal. Betolakodók? Ja, hogy nem csak ez az egy van? De nem ám! Vélhetően mindeddig a környező kukoricásban bujkáló zombik botorkálnak elő, szerencsére pánikra semmi ok, a csiga kapkodó idegbeteg hozzájuk képest, így bőven lesz időnk felmenni a padlásra, leporolni a puskánkat, felkészülni a fogadásukra, mivel az “elfuthatsz, de el nem bújhatsz” közmondás simán lehetne a játék szlogene. Zombijainkra ugyanis jellemző, hogy lassan, de bárhová utánunk jönnek.

Mindegy mennyire hagyjuk le őket, lényegtelen hova bújunk, és közben zárunk magunk mögött minden ajtót, bármilyen plusz kerülő nélkül, egyből tudni fogják hogy hol rejtőzünk. Vagy nyomkövető van rajtunk, vagy a szaglásuk ilyen kifinomult, a sztoriból ez nem derült ki, bár megkockáztatnám az utóbbi lehetőséget.

Legalábbis gyanús, hogy a zombiságért felelős vírus emberfeletti képességekkel ruházza fel a fertőzötteket, hiszen amíg mi a rendelkezésünkre álló eszközök armadájával se tudunk erőszakkal ki-bejutni bizonyos helyekre, addig az élőholtak két sutább parasztlengővel miszlikbe aprítanak bármilyen ajtót. Szerencsére a zombik az öklünket leszámítva (pár ütéstől felborulnak, aztán sértetlenül zaklatnak tovább) már nem ennyire immúnisak a kezünk ügyébe akadó fegyverekre.

Miután kijutunk a házból, kiderül hogy a pajta, a fészer, és a pincébe vezető ajtók a továbbjutáshoz nélkülözhetetlen dolgokat rejtenek, ám van egy közös vonásuk: mind zárva van. Ennél a pontnál nyomnom kellett egy újrakezdést, mivel a puskából hamar eldurrogtattam a muníciót, úgy meg elég nehézkes keresgélni a fiókokban-szekrényekben azt a rohadt kulcsot, hogy egyetlen megmaradt szerencsétlen agyhalott árnyékként követ mindenhova, és állandóan megüt. Ó igen, megüt. Nem harap, nem karmol, hanem üt! Hmm…

Gondoltam taktikát váltok, és nem az udvarral kezdek, hanem felveszem a fegyvert a padláson, aztán majd nyugodt tempóban megkeresem a kulcsot. Ezen elképzelésem, idézve egy régi televíziós vetélkedő klasszikusát “nem nyert hangszórót”, mert amint hozzáértem a Winchesterhez, a zombik megindultak befelé, (telepatikus képességek?) szóval lőttek a zavartalan keresgélésnek. Újratervezés. Miután a harminckettedik fiókban megtaláltam a kulcsot, felvettem a fegyvert, egy sarokba befészkelve felkészültem a menetrend szerinti rohamra, ám az csak nem akart ezúttal bekövetkezni. Megunva a várakozást, lementem a lépcsőn, ahol félig az ajtóba, félig a falba ragadt, tanácstalanul bámészkodó zombik látványa fogadott. Lapozzunk.

Végre ki lehet nyitni a kis sufnit, ahol felvehetjük a kalapácsot, el se téveszthetnénk, (erősebben világít, mint egy 300 wattos izzó) segítségével sok töltényt spórolhatunk meg a jövőben. Ezzel párhuzamosan megnyílik a ház alagsorába vezető út, ahol már nem új fegyver, hanem egy zombi fogadott. Hogyan, és miért került oda, mikor le volt zárva a helység? Innen továbbjutva a pajta falát áttörve rontottak rám, ezzel is csak erősítve bennem a korábbi gyanút. Később, előkerülnek majd valamivel gyorsabb -kocogó sebességű- példányok is.

Páran lehet úgy gondolják, miért vagyok ennyire szigorú, mikor ez egy régi játék, azok meg ilyenek voltak. Az ok csupán annyi, hogy 2005-ben jelent meg Pc-re, és Xbox-ra, egy évvel korábban pedig olyan címek előzték be, mint a Half Life 2, vagy a Doom 3. Nem mintha még korábbi felhozatallal szemben sokkal fényesebben teljesítene a Land of the Dead. Ritkán akad egy-egy teljesen felesleges, amolyan időhúzó feladat, kedvencem a lelakatolt ajtó volt, ahol a játék annyit súgott, hogy keressek valamit amivel leszedhetem a zárat. Némi bolyongás után ráleltem egy sufnira, amiben mit találtam? Na mit? Egy erővágó ollót!

Hiába van nálam egy raklapnyi eszköz, amik közül bármelyik alkalmas lenne a lakat lelövésére/lefeszítésére/leverésére, nem, egy nyavalyás használat után eldobandó szerszámért kell bejárni a környéket. Príma ötlet volt srácok. A keresgélés felettébb élvezetes volt, térkép ugyebár nincs, amivel nem lenne nagy gond, hiszen az útvonalak nagyon lineárisak, ám itt történt az a kivételes eset, hogy be kell menni a kukoricásba.

Jó sűrű, minimum két méteres sprite termés ameddig a szem ellát, gyakorlatilag csak tippelni tudtam hogy merre megyek, a tájékozódást tovább nehezítette hogy éjszaka volt, a játék motorja pedig csak a kb. 5 méteren belül lévő tereptárgyakat tudja megjeleníteni, a többi sejtelmes ködbe vész. Mellesleg az Unreal Engine 2.0-ás változata “dübörög” alatta, ez némiképp talán megmagyarázza, hogy miért ilyen kihalt, üres, és unalmas itt minden, viszont ellenpéldának ott a szintén koros id Tech 3, amiből már akkor látványosabb dolgokat sikerült más csapatoknak kihozni.

Mit lehetne pozitívumként megemlíteni.. a zenéket, azt hiszem. Van egy-kettő, ami nyomasztó, esetleg nevezhető rejtélyesnek, de ennyi. A hangok bénák, a játék maga minden, csak nem félelmetes, pedig elvileg horror akarna lenni. Legfeljebb maga a gondolat lehet ijesztő, hogy ezt így, ebben a formában sikerült kiadniuk.. Messziről elkerülendő produkció.