999 in 1


A NES és a Sárga Kazettás Nintendo (SKN by Gulandro) fénykorából szerintem sokaknak ismerősek lehetnek ezek a bizonyos “rengeteg játék egy kazettán” válogatások, amik a 99-től egészen a 9999999-ig voltak bereklámozva – legalábbis a matricán. Persze mindez szemfényvesztés, igazából csak néhány, jellemzően befejezés nélküli játék ismétlődött, ám ettől függetlenül kellemes kis összeállításra sikeredett. Akadt olyan konzol amibe alapból beépítették (ha kazetta nélkül kapcsoltuk be) de általában mellékelték a gép mellé – amihez “gyárilag” járt két kontroller, plusz fénypisztoly, micsoda kezdőcsomagok voltak akkoriban.. Ezen kollekció eredetiben sose létezett, tehát 100% kínai termékről beszélünk.

Antarctic Adventure
A Konami egyik legrégebbi (1983-as!) játéka, amiben egy pingvint irányítva kell eljutnunk egyik Antarktiszi állomásról a másikra. Pingvinünk folyamatosan szalad, a mi dolgunk annyi, hogy kikerüljük az érkező akadályokat, amik elsősorban repedések a jégen, lékek, és azokból időnként előbukkanó fókák jelentik. Mindezt jobbra-balra manőverezéssel, és ugrálással tehetjük meg, illetve a fel és le nyilakkal szabályozhatjuk, hogy milyen sebességgel szaladjon a madárka – értelemszerűen minél gyorsabb, annál nagyobb eséllyel érünk vele még időben a célba, cserébe könnyebben is hibázhatunk. A pontszámunkat a lékekből kiugró halak elkapásával, vagy a színes zászlók felszedésével növelhetjük.

Battle City
Avagy a “tankos játék”, aminek valamiért úgy emlékeztem, hogy Tank Battle volt a címe.. Ez a Namco (akkoriban még Namcot) játéka, 1985-ben jelent meg, szintén bármiféle történetet nélkülöző program, főszerepben a tankokkal. Az érdekessége hogy itt nem csak az ellenséget, hanem a téglafalakat is szét lehet lőni. A cél hogy likvidáljuk az ellenséges lánctalpasokat, mielőtt ők tennék ezt velünk, és megvédeni a bázisunkat, amit egy sas embléma jelképez – ha az megsemmisül, a mi pályafutásunk szintén véget ért. Egyáltalán nem könnyű, de cserébe van már két játékos mód, mi több, még pályaszerkesztő is! A saját szintek létrehozása elég jó mókának bizonyult hosszútávon.

Bomberman
Valószínűleg nem nagyon kell bemutatni a Bomberman-t. 1983 óta egészen napjainkig jelennek meg az újabb részek, és bár többször is tett a széria kitérőt -például versenyjáték formájában- végül mindig visszatértek a sikerhez vezető recepthez. Klasszikus labirintus játék, amit némi taktikázással, na meg robbantással turbóztak fel. Eleinte csak egy bombát tudunk egyszerre elhelyezni, ami pár másodperc múlva felrobban, így vagy utat csinálhatunk magunknak, vagy el is pusztíthatjuk az ellenségeket, de ha nem vigyázunk, a lángcsóva Bomberman-nel is végez. Magasabb szintekre érve a felvehető bónuszoknak hála jobb képességekre tehetünk szert; több bombát is letehetünk, amiknek növelhető a hatótávolsága, átjárhatunk a falakon (erre amúgy néhány ellenség is képes) de a legjobb az aktiválható bomba, azaz bármikor robbanthatunk egy gombnyomással. A kollekció talán egyik legjobb, legidőtállóbb darabja!

Circus Charlie
A Konami ügyességi játékában hatféle cirkuszi szám kapott helyet. Bár a feladatok mások -úgy mint oroszlánháton átvetődni a tűzkarikákon, vagy kötéljárás közben a szemből érkező majmokat átugrani- a lényeg hogy minél gyorsabban eljussunk a pálya végén lévő pódiumig. Ha hibáznánk, akkor nem kell elölről kezdenünk az egész mutatványt, ugyanis tíz méterenként ellenőrző pontok vannak elhelyezve, nagyjából innen is folytathatjuk majd a játékot, erre azonban csak háromszor lesz lehetőségünk. A hat feladat folyamatosan ismétlődik, viszont fokozatosan kezd is nehezebbé válni, ám ez főleg a pálya eleje és vége közti távolság növekedésében mutatkozik meg.

Duck Hunt
A kacsavadászat a Nintendo saját játéka, ami először 1984-ben jelent meg. Az eddig bemutatott címektől eltérően ez kimondottan a fénypisztolyos lövöldözésre volt kiélezve. A képernyőn mindig ugyanazt látjuk, a vadászkutya beveti magát a sűrű nádasba, ezzel kizavarja a kacsákat, akiket nekünk kell eltalálni – ha ez sikerül, a kutya büszkén felemeli a zsákmányt, ha elvétjük mind a három lövést akkor csak jól kiröhög. Amennyire én észrevettem ez egy idő után arra ösztönözte az embereket hogy a kutyára célozzanak, persze nem volt rá semmilyen hatással.. Elég népszerű volt, de legközelebb csak Wii-n találkozhattunk a felújított változatával.

Hogan’s Alley
Szintén fénypisztolyos cím, a Duck Hunt-al azonos évben, csak kacsák helyett rossz fiúkkal, pontosabban azok céltáblára rajzolt változataival. A Hogan’s Alley egyfajta FBI kiképző központ szerűség, ahol megmutatják három civil (nő, professzor, rendőr – ő miért is civil?) és három gengszter képét, amik aztán a különböző tesztpályákon, eltérő helyeken bukkannak fel, 2:1 vagy 1:2 arányban. A cél természetesen minél előbb kilőni a gengsztereket, ha kihagyunk egyet, vagy túlságosan is gyorsan eljár a kezünk, és ártatlant lövünk le, azért pontlevonás, majd buktatás jár. Amolyan mellékfeladatban konzerves dobozokat lehetett még lövöldözni, mielőtt leestek volna. Személy szerint annyira nem rajongtam érte.

Pinball
Pinball, azaz flipper – mára más szinte teljesen eltűntek, régebben szórakozóhelyek, kocsmák, netán játéktermek egyik nélkülözhetetlen kelléke volt. A Nintendo sikeresen meglovagolta az akkori népszerűséget, amikor 85-ben piacra dobta a saját virtuális flipperét – nem sok extra, mindössze két képernyős asztal, három golyó, és lehetőleg minél több pont begyűjtése, mielőtt az utolsó lehetőségünket is elhasználjuk, mégis órákig képes volt bárkit a képernyő elé szegezni, pedig mindössze egy gombot kellett a megfelelő időben nyomogatni. (csak érdekességkép említem, hogy a virtuális flipper asztalok kvázi egyeduralkodója mára a hazai játékfejlesztést erősítő Zen Studios lett)

Road Fighter
Illegális utcai versengés 84-ből a Konami-tól! 2D-s felülnézet, piros sportkocsi, 400 Km / órás maximális sebesség, négy különböző helyszín. Ránézésre pofonegyszerű, mégse tudta szinte senki se végigvinni ütközés vagy kisodródás nélkül. A csak előre haladó sárga személyautókon és kamionokon kívül a piros és kék sportkocsik lökték ki előszeretettel a játékost, de az olajfoltok is szereztek kellemetlen meglepetéseket. A jobb oldalon lévő üzemanyag szintet a fehér “FUEL” autókkal lehetett feltölteni. Jó kis autóverseny volt ez a maga korában, annak ellenére hogy a végéig sohase jutottunk el.

Soccer
Nem különösebben szeretem a focit. Se nézni, se játszani, se régen, se most. De ha már mindenképp választani kell, inkább élőben bénáznék, mint a képernyő előtt – pár technikai sportot leszámítva így vagyok minden sportjátékkal. Kicsit furcsának is tartom a FIFA, TIF illetve PES címek állandó sikereit, ugyanis megjelenés után rendkívül hamar elértéktelenednek, mégis óriási tábor várja a következő -hozzám hasonló laikus számára minimális változtatásokkal bíró- számozott folytatásokat. A 85-ös, nemes egyszerűséggel Soccer névre keresztelt játékot is csak egyszer próbáltam ki kíváncsiságból, ellenben voltak olyan elvetemült ismerőseim akik szinte mindig ezt nyúzták. 11 helyett mindössze 6 focista (kapussal együtt) és csak hét választható csapat. A korát jól prezentálja, hogy a második világháború után kettészakadt Németország újraegyesítése sem történt meg, azaz a német csapat NSZK-ként van jelen. Ennek megfelelően maga a játék is rém egyszerű, csak a karaktert irányítani és passzolni lehet, cselezésről, becsúszásról még csak véletlenül se álmodjunk.

Star Force
Az összeállítás egyetlen Shoot ’em up játéka a Tehkan -mai becses nevén Koei Tecmo- féle felülnézetes Star Force, amiben a Final Star nevű űrhajó pilótáját alakítjuk, feladatunk pedig nem más, mint szitává lőni minden ellenséges egységet, ami elénk kerül. Mivel az űrhajós-lövöldözős stílus egyik ősatyjáról beszélünk, a manapság alapnak számító fejleszthető, másodlagos, vagy szuper ritkán elsüthető nehézfegyverek nincsenek benne, cserébe jó nehéz.

Super Mario
Szinte bűn lett volna (mondjuk a N szemszögéből így is az volt) ha sárga kazettás összeállításért felelős kalózok nem rakják be a Nintendo első számú kabaláját. Nincs mese, a kis olasz vízvezeték szerelő már 85 óta tündököl, sikerét mi sem mutatja jobban, minthogy az aktuális részekből is több millió példány kel el, pedig csak N gépekre adják ki. Végül is túlzás nélkül nevezhető a platform stílus alfájának, azon kívül hogy egy kiváló ugrálós játék volt, még stílust is teremtett.. a zenéjét meg aki pár óráig hallgatta, évekkel később bármikor vissza tudta idézni. A legtöbbet ezzel játszott akkoriban jóformán minden N és SKN tulaj.

Tennis
Ismét egy játék a Nintendo Sport szériájából, a menü meglehetősen hasonló a Soccer-ben látotthoz. A szabályok ugyanazok mint a valós tenisznél, a meccs előtt választhatunk a gépi ellenfél öt nehézségi szintje közül. A saját térfelünkön nem csak oldalirányba, hanem előre-hátra is mozoghattunk, de a kezdetleges megjelenítés miatt így is kissé nehézkes volt mindig eltalálni a labdát. Jópofa ötlet volt a pálya mellett ülő bíró, aki közli hogy ki hibázott, vagy kié a pont, tehát nem csak kiírja a gép a képernyőre a szöveget. Nem volt az elsődleges kedvencek között, de a Soccer-től többet ment.

Tetris
Ki ne ismerné a Tetris-t? A virtuális logikai játékok alapköve, a orosz találmány lényegében minden platformon (beleértve a telefonokat és kvarc kütyüket) létezik, természetesen a körítés szinte mindig változik. Különböző objektumok, amiket forgathatunk, összeilleszthetünk, hogy egy teljes képernyő szélességű sort kiadjanak. Ha túl magasra halmozódnak fel, akkor vége a játéknak, viszont ha kirakunk egy (vagy több) sort, azért jár a legtöbb pont, és annyival csökken a halmaz magassága. Ékes példája annak, hogy az egyszerű kivitelezésű, és látszólag könnyűnek tűnő játék mekkora tömegeket tudott szórakoztatni, és legfőképp milyen sokáig.

Wild Gunman
A fénypisztolyos széria ezúttal a vadnyugatra látogat – a westernes filmek elmaradhatatlan momentuma a pisztolypárbaj, és ezt most akár a tv képernyője előtt is lejátszhatjuk a rossz arcúakkal. Kétféle játékmód áll rendelkezésre; az első a klasszikus szemtől szemben párbaj, ahol a gyorsabb győz – mielőtt ellenfelünk a fegyveréért nyúlna, a szemei csillannak egyet, no erre a pillanatra érdemes odafigyelni, mert ha ennél korábban sütjük el virtuális revolverünk, az érvénytelen lesz, és gyakorlatilag vesztettünk. A Gang módban egy bár előtt állunk, ahol az ajtóból, illetve ablakokból bukkannak elő a banditák, ez kicsit emlékeztet a Hogan’s Alley-re. Ami mindenképp jópofává teszi a játékot, hogy a ellenfelek nem csak eldőlnek mint a krumplis zsák, hanem különböző animációk formájában adják meg magukat.

A két leggyakrabban előforduló kiadás